Siófok - egy-két étterem-fagyizó
Ezeken kívül körülbelül húsz különböző étterem és fagyizó akad, de személyes véleményt leírkálok, hosszú blogszünetem után.
Adria fagyi vagy horvát fagyi kinek hogy tetszik : Amit itthon hibásan bár de albán fagyizónak könyveltünk el. Olcsó, rengeteg a kicsi adag, alig lehet elfogyasztani. VISZONT nagyon is érezhető volt számomra, hogy nem nagyon hatásos az ízvilág. Pedig kétszer is megkóstoltam, hátha, de nem. De anyának a kedvence, úgyhogy továbbra is látogatjuk.
Gelato show : Legeslegjobb fagyik amiket eddigi életemben ettem. Egyszerűen a málnás-túrótorta íztől a sportszeletig mindent megtalálni, és minőségi fagylalt. Személyes kedvencem az almáspite ízű fagyi. 😛
Belle italia : Egyszerűen csak dicsérni lehet. Már az elején a hideg, szedres limonádéjukba beleszerelmesedtem. Aztán jött a megrendelt tonhalsaláta ami tényleg rendesen meg volt pakolva mindennel. Desszertnek zártunk egy maja a méhecske művésznevű fagylalttal ami szintén fantasztikus volt, kár, hogy már alig fért belénk. 🙁
Roxy étterem : Régóta kiváncsian rá, ma végre kipróbáltuk és ott vacsoráztunk. Nagyon elit, mindenroxyfeliratú étterem. Az első amin kiakadtunk, hogy amikor a pincér odajött és megkaptuk az étlapot, otthagyott minket. Véleményünk szerint egy étteremben minimum megkérdezik, hogy hozhat-e addig inni valamit. Ráadásul kicsit túlzottan haverként viselkedett minden emberrel. Na mindegy. A csorbult tányérokról már nem is beszélve, meglehetősen sokat vártunk két pizzára és egy tésztára. A lehető legnagyobb felháborodást az keltette, hogy az egyik pizza széle teljesen nyers tészta volt, a másikon (történetesen az enyémen) pedig találtam babot (aminek nem kellett volna ott lennie), csontdarabot, és a végén valami csípőset amit elrágva majdnem megfulladtam. Na most…. Ha ezekre allergiás lennék valószínű már kipurcantam volna, hisz biztos, hogy gyógyszerük sincs vészhelyzetre, ha már reszelt parmezán sem volt egy olyan helyen ahol pizzát lehet enni se pizzaszószuk ugyanis ketchupot hoznak ki ha azt kérsz. Bezzeg a roxy cafe feliratot mindenre a gyertyatartóra, a székhuzatra, a tálakra, a lámpákra, a szalvétákra, mindenre rá lehetett rakatni. Arról nem is beszélve, hogy a málnás limonádé helyett szerintem pölöskei málnaszörpikét kaptam pár citromszelettel teledobálva, egy nagyon dizájnosnak mutatkozó csomózott szívószállal ami le sem ért az aljáig. A pincér egyszer vissza is jött még amikor rendeltünk és rámutatott apára a pizzája nevét mondva várva rá az igenlő választ. Nem ám felirta volna a rendelést mint a (szerintem) normális pincérek. A másik dolog meg az, hogy a pincérek amikor nézik, hogy van-e új, érkező vendég és épp nincs dolguk, olyan kényelmesen unottan ácsorognak az étterem ajtajában, hogy az valami hihetetlen. Még akkor sincs lelkifurdalása amikor kihozta a két pizzánkat de anyu tésztája még nem volt kész, halál nyugodtan ott ácsorgott. A végén meg várta a borravalót… Felháborító. Egyetlen dolog amit dicsérni lehet az az, hogy a tészta ízével nem volt gond. Majd elfelejtettem mellékesen, hogy az illemhelyiség lent van a pincében,alagsorban, valami hasonlóban és olyan alacsony volt a mosdó plafonja, hogy egy nálam 15 centivel magasabb már belefejelt volna.
Ha valakinek már volt ezeken a helyeken tapasztalata, arra kiváncsi vagyok, főleg a roxy-sra.
Journeys-on-Milky-Way – Siófokon !
Felháborító illetve felháborítóan lélegzetelállító
Na, jó essünk túl magán a szimplán felháborító dolgon. Sétálgatás közben a desedai bicikliút kezdetén csináltam pár fotót. Egyszerűen a színekkel nagyon jól jártam (hurrá tavaszodik!) de valami mégis megzavarta a bámészkodást…
Most ez miiiiiiiiiiii??? Ezt miért kellett ide bedobni? Tudom, pont lomtalanítás volt, de akkor is gondolkozzatok már. 1. rontja a hangulatot 2. a természetnek egyáltalán nem tesz jót 3. senki nem fogja onnan elvinni!! Jó inkább túlteszem magam rajta.. Ez akkor is vérlázító, hogy úgy mondjam.. ( aki érti érti a célzást egy bizonyos emberre) 😀
Szóval további képek :
Ezekhez egyszerűen nem fűzök semmit, mindenki gyönyörködjön csak a színekben. 🙂
A bakancsos kép ugyebár nem maradhat el. 😛
Aki kaposvári és vannak képei így a zaranyi erdőről és a bicikliút felöli részről, az elküldheti, engem most nagyon érdekel. 🙂
Németországban jártam ^^ 2. 3. 4. nap
Igen, tudom, kicsit összesűrítettem a napokat, de az eddigi kórházbanléttől nem tudtam géphez jutni. Most, hogy végre itthon, kicsit emlékezetem miatt összesűrítem a maradék napokat. 😀
Második nap a Heidelberg kastélyban voltunk. Meg kell hagyjam gyönyörű látvány volt, főleg a kilátás. A várárokról már ne is beszéljünk, szinte az ember maga elé képzelte az akkori időket.
Ez a panorámakép egész viccesen sikerült, és nemcsak azért mert ázsiai turistákat is megörökítettem amint épp egymást fotózzák (amit azért jegyezzünk meg, hogy milyen idilli pillanat már), hanem mert látszik a kastély renoválása is. Nekem ez nagyon nem tetszett. Tudom, tudom muszáj, de azért mégis gondoljunk bele mennyire rontja az egész kastély hangulatát.
A világ legnagyobb hordója. Ezt azért így örökítettem meg mert több ember is karcolt bele vagy rajzolt rá, ami számomra felháborító és eléggé feltűnő, hogy napjainkból származik. Ennek a hordónak van egy kisebb története. Ebbe a hordóba, rengeteg különféle bort öntöttek míg megtelt. Biztos ütős volt a végén. :,D
Talán az egész kastélylátogatóban ez tetszett a legjobban. Ez egy leomlott bástya. Egyszerűen hihetetlen. Ahogy elképzeljük, hogy még anno milyen volt egyben és milyen szépen megmaradt az utókornak is. *-*
A sok-sok ebihal egy mesterséges, körülbelül 40 centiméter mélységű, alig kisebb uszómedence területű tóban. Itt láttunk szalamandrákat ( vagy valami gyíkszerű lényeket, már nem vagyok benne biztos ) amikre azt hittük félig kifejlett békák… Uppsz….
Amíg apa barátja fele utaztunk, megálltunk enni egyet egy borházban igazából, de a képen egy pohár házi must látható ami meglehetősen finom volt. Jól belakmároztam egy hústálból, mert tudtam, hogy épp vegetáriánusokhoz igyekszünk. 😛 Amikor bementem a kajáldába, hogy keressek egy mosdót és elkerültem az odavezető lépcsőt amin nagybetűkkel volt kiírva, hogy WC, szerintem a pincér kicsit flúgosnak nézett. Még meg is kérdeztem tőle, hogy merre találom. Naa mindegy….
A másik próbléma, hogy én németül egyáltalán nem tudok és amikor a mosdóban az ajtókra csak németül volt kiírva, nem tudtam mitévő legyek. 10 percet agyaltam egyrészt azon melyikbe menjek be, másrészt, hogy miért nem rakják ki a szokásos szoknyás vs nadrágos figurákat. Mondanom sem kell wifi itt sem volt.
3. nap egy újabb hotelbe érkezés után, megint városnézni indultunk. Ehhez nem sokat fűznék hozzá inkább a képek beszéljenek :
A másnapi hazaútról egy szívszorító történetet mesélnék. Az egyik benzinkúton (nem, nem volt itt sem wifi) plüsseállatok néztek befelé az üzletbe. Egy plüss kiskacsa viszont le volt esve az üveg és a polc közé. Szerintem senkinek nem tűnt fel. Szegény csak ott volt, elfelejtve, egyedül hagyva. Én úgy sajnáltam… 🙁
Németországban jártam^^ 1. nap
Figyelmeztetés : A félreértések elkerülése végett leszögeznék pár dolgot. Például, hogy jól szórakoztunk, viszont a bejegyzésben ki fogom emelni a felettébb zavaró tényezőket.
Először is a 12 órás autóút. Kezdetnek megállított minket pár ellenőr és kérdezett pár kérdést. Ilyenkor megfordul az ember fejében a kérdés, hogy a több ezer kocsi közül ami elhalad miért pont a miénk volt szimpatikus. Azt hiszem ez még Magyarországon volt (nem vagyok benne biztos ugyanis nekem csak mesélték én ezt a részt átaludtam, végigdőlve a hátsó ülésen). Még Ausztriában vettünk az egyik benzinkúton húsos szenvicset. Na jó, zsemlés irtó nagy húsdarabot, hogy pontosabban fogalmazzak. Finom volt, nem állítom, hogy nem, csak első látásra rémisztő benyomást keltett, főleg amikor láttam, ahogy levágják a nagy húsdarabról azt a jó másfél centi vastag egységet.
Egész addig unalmas volt a kocsikázás amíg nem értük el a német autópályákat. Mondanom sem kell, ott már volt nézegetnivaló az úton haladó, járműnek csúfolandó négykerekűek között (azért nehogy már kihagyjam a kétkerekűeket sem). A rettentően felháborítóan kiborító dolog pedig, hogy egyik német benzinkútnál sem találtam elérhető legalább pár percre ingyenes wifi hálózatot. Egyetlen egyzser tudtam életjelet küldeni magamról, akkor is egy burgerkingnél (nem mellesleg el kellett külön kérnem a kódot ami cocacola volt.. -.-).
Megérkeztünk a szállodába, felpakoltuk a cuccunkat (liftekkel mentünk fúúúúj), majd én egyből wifit kerestem, Anyáék meg elaludtak.
Végignéztem minden információs lapot a szállodáról és sajnálattal vettem tudomásul, hogy nincs medencéjük. Ekkor nemtudván mit tegyek amíg az ősök aludtak, lementem a recepcióra ingyenes várostérképet kérni Heidelberg-ről. Amint kiszálltam a szörnyen veszélyes, ijesztő és kegyetlen liftnek nevezett transzportálási eszközből, a recepciós kérdezett tőlem.. valamit. Egy gond volt, hogy az a valami németül volt én meg csak értetlenül bámultam rá pár másodpercig, mire megszólaltam halál nyugodtan angolul. Minden rendben volt ezzel, megkaptam a térképemet, még be is jelölte rajta éppen hol vagyunk. Visszamentem a szobába, ahol Anyáék már ébredeztek és azt az utasítást kaptam, hogy keressem meg a sétálóutcát és a kastélyt a térképen. A sétálóutca a nagy úthálózatok között még elég nehezen volt megtalálható, de a kastély elképzelhetetlen nagy területet foglalt el. És nekem kb 15 percbe telt mire sikerült megtalálnom…
Elsétáltunk a belvárosba körülnézni. Rettentő szomjunkat észrevéve, beültünk a Hard Rock kávéházba és étterembe. Nagyon szeretem ezeket a helyeket, mindig jó zene szól, híres hangszerek és ruhadarabok vannak kiállítva, valamint jó a kaja. Na de nem itt, nem elég, hogy normális narancslé nem volt, már itt is foci ment a tévébe, zene sehol, a pincérnő meg flegma volt és semmit nem tudott elintézni. Hatalmas csalódás volt a számunkra. Egyetlen előnye, hogy kintre ültünk le (mivel a focimeccsel járó üvöltözést inkább kihagytuk) a szemközti üzlethelyiség egy fagyizó volt és teljesen rákoncentráltam a fagyi-meregetésre pihizés alatt. Még egy utolsó szörnyűség, hogy itt sem volt wifi tehát megint nem voltam képes életjelet küldeni magamról. 
Az a bizonyos fagyizó
Utána sétáltunk még kicsit, ahol az emberek 90 százaléka nem vett figyelembe és nekem jött. Végül leültünk egy stílusos étterembe, ahol hawaii szendvicset ettem és meg voltam vele teljes mértékben elégedve. Itt volt két pincérnő aki nagyon hasonlított egymásra és én ügyesen össze is kevertem őket. Apának nem jutott eszébe a szósz neve ami jó lett volna az ételéhez. Utólag viszont beugrott neki és az én feladatom volt szólni a pincérnőnek. Aha… Persze, hogy a másikhoz mentem oda hadarni pontosan mit is szeretnék, ő meg nagyra nyílt szemekkel nézett rám. Upsz.. Végül utolsó előtti reménysugárként megkérdeztem van-e elérhető wifi hálózatuk. A válasz : nincs, miért lenne? …
A szállódában már tudtam internetezni. A zuhanyzó nagyon tetszett kb egy órát álltam a forró víz alatt, amit mint kiderült a bőröm nem kampányol, ugyanis miután kiléptem a zuhanyból olyan vörös volt a bőröm mint egy túlkontrasztozott ráknak.
Ritkaság
Nem nagyon szoktam ilyen hírekkel beszámolni, de mivel számomra igen fontos zenekarról van szó, gondoltam egy bejegyzésben elmesélem. Ez a bizonyos banda az úgynevezett Asking Alexandria. Hörgős metál ha a köznyelven kell neveznem, amit átlagos ember nem nagyon szeret.
Lényeg a lényeg én oda vagyok értük, bár azóta kevésbé aktívan követem hírüket amióta a banda frontembere más utakra indult. Danny Wornsop egy We Are Harlot nevű zenekar énekese lett. Én személy szerint csak most kezdtem el úgy hallgatni őket, hogy már a szövegeket is tudom. Danny a kilépéséről szóló bejegyzésében azt írta, hogy nagyon szereti az AA-t de nem úgy érzi, hogy most ő nekik a legjobb. Talán egyet is értek vele. Nem, ezzel nem azt akarom mondani, hogy eddig rossz volt a bandában. Nagyon is jól működött vele az Asking Alexandria. Viszont az új zenekarral jobban kiereszti a (nem hörgős) hangját. Még nem nagyon hallottam az akusztikusokon kívül ennyit énekelni scream-ek nélkül. Lehet másnak más a véleménye. Szerintem jó döntés volt és már kedvenc számom is van a We Are Harlot-tól. ^^ Mindenkinek figyelmébe ajánlom a Denial-t.
Danielle Steel - Színtiszta öröm / Szeretett kutyáink
Ezt a könyvet ne az olvassa aki izgalmas, eseményekben gazdag cselekményt keres. Danielle Steel legtöbb kutyás élményét meséli el. Miért volt, milyen kutyája, annak vicces pillanatait, utazásokat kutyákkal, 9 (ismétlem 9!!) gyerekének összes kutyáját és nem utolsó sorban rengeteg tanácsot is ad jelenlegi/jövendőbeli kutyatartóknak. Számomra nagyon szórakoztató volt, főleg, hogy nem volt az elmúlt pár hétben sok időm, és ha bármikor előkaptam ezt a könyvet, nem kellett végiggondolnom az egész addig történteket, mert stabil cselekményszál nem volt. Nem kellett azt átélnem, mint a legtöbb könyvnél, hogy : Tényleg ez kiderült az előző fejezetben! Ó, hát ő meg ő hazudtak mert ez nem is így történt csak már nem emlékeztem erre! Többször megnevettetett, ez a kis egyszerű könyv. Nagyon tetszett, tényleg kikapcsolt. Kettő állandó szereplő az elbeszélő (Danielle Steel) és újdonsült kutyája Minnie.
Ha valaki olvasta mindenképp jelezzen, nekem tényleg nagyon tetszett, tökéletesen megfogalmazta mekkora öröm a kutyatartás és ugyanakkor az árnyoldalait is bemutatta. Aki még nem olvasta, de szereti a kutyákat vagy esetleg csak kikapcsolódásnak olvasna valami nyugisabb mégis szórakotató/nevettető művet, annak melegen ajánlom, hogy olvassa el. Azért mégis csak tud vicces jeleneteket írni egy 9 gyerekes anyuka, akinek volt férje és az összes gyerekének egyszerre kutyája. Gyakran elképedtem azon, hogy mennyire erős ez az írónő. 🙂
Éjsötét árnyék - Lara Parker
Ehhez a könyvhöz nem nagyon tudnék pozitív véleményt hozzáfűzni. Szóval ez úgy történt, hogy ajándékba kaptam a 2. részét, az elsőt nem olvastam de gondoltam nem sokról maradtam le. A szerző nagyon jól utal is az előző könyvre, egyből rá lehet jönni a főhős múltjára. A cselekményszál számomra nem is lassú, inkább kissé unalmasnak mondanám. Másodszorra kezdtem el mire kiolvastam. Amikor először nekiláttam, találtam valami számomra sokkal érdekesebbet és mire visszatértem volna ehhez, addigra nem emlékeztem semmire a könyvben történtekről.
Szóval végre felfaltam az utolsó oldalakat is. A végére kezdett izgalmasabbá válni, amikor világosan kiderültek a kapcsolatok bizonyos emberek között. Meg természetesen, mint minden könyvben, a végén lévő fordulat ami megdöbbenti az olvasókat. (Engem tényleg rettentően meglepett, teljesen váratlan volt, valóságosan sokkolt az utolsó pár fejezet.) Természetesen nem csak másban keresem a hibát, lehet, hogy az első könyv nem elolvasása végett találtam kissé unalmasnak. Számomra a twilight is izgalmasabb volt. :,D Ha bárki olvasta a könyveket várom a véleményét. 🙂 Talán nem pont az én stílusom. 🙂
Kathy Reichs : Virals - Fertőzöttek
Tory Brennan a főszereplője ennek a könyvnek. A hasonló gondolkodású embereknek az érdeklődését mint ahogy nekem is hamar felkelti. Temperence Brennan unokahúga aki szintúgy híres törvényszéki antropológus mint a szerző, ismerős lehet a Brennan név a Dr. Csont soroztaból is. Be kell valljam, az eleje annyira nem ragadott meg, még túl zűrösek voltak a szereplők, nem történt számomra semmi érdekfeszítő. Azonban miután elhagytam körülbelül a hetedik fejezetet, annyira belendültek az események, hogy szinte le sem tudtam rakni. 😀
Amikor csontokat találtak, kicsit keveselltem a leírást a látványról, de azért kiegészítette a karakterek reakciói. Amikor megfertőződtek de ők maguk még nem tudták, nagyon jól kifejezte a tüneteket, az egész fertőzés mellékhatásai mint a kiemelkedően jó érzékszervek, egyszerűen hatalmas ötletek voltak. Engem teljesen megfogott. Ebben a könyvben Tory kutyabolond szóval ha valaki szintén kutyapárti és egy kis krimitől sem ijed vissza amit tinik oldanak meg, akkor bátran ajánlom. Sőt! 😀
Következő könyv vélemény : Danielle Steel – Színtiszta öröm 🙂
Te véleményed:)