Igen, tudom, kicsit összesűrítettem a napokat, de az eddigi kórházbanléttől nem tudtam géphez jutni. Most, hogy végre itthon, kicsit emlékezetem miatt összesűrítem a maradék napokat. 😀
Második nap a Heidelberg kastélyban voltunk. Meg kell hagyjam gyönyörű látvány volt, főleg a kilátás. A várárokról már ne is beszéljünk, szinte az ember maga elé képzelte az akkori időket.

Ez a panorámakép egész viccesen sikerült, és nemcsak azért mert ázsiai turistákat is megörökítettem amint épp egymást fotózzák (amit azért jegyezzünk meg, hogy milyen idilli pillanat már), hanem mert látszik a kastély renoválása is. Nekem ez nagyon nem tetszett. Tudom, tudom muszáj, de azért mégis gondoljunk bele mennyire rontja az egész kastély hangulatát.

A világ legnagyobb hordója. Ezt azért így örökítettem meg mert több ember is karcolt bele vagy rajzolt rá, ami számomra felháborító és eléggé feltűnő, hogy napjainkból származik. Ennek a hordónak van egy kisebb története. Ebbe a hordóba, rengeteg különféle bort öntöttek míg megtelt. Biztos ütős volt a végén. :,D

Talán az egész kastélylátogatóban ez tetszett a legjobban. Ez egy leomlott bástya. Egyszerűen hihetetlen. Ahogy elképzeljük, hogy még anno milyen volt egyben és milyen szépen megmaradt az utókornak is. *-*

A sok-sok ebihal egy mesterséges, körülbelül 40 centiméter mélységű, alig kisebb uszómedence területű tóban. Itt láttunk szalamandrákat ( vagy valami gyíkszerű lényeket, már nem vagyok benne biztos ) amikre azt hittük félig kifejlett békák… Uppsz….

Amíg apa barátja fele utaztunk, megálltunk enni egyet egy borházban igazából, de a képen egy pohár házi must látható ami meglehetősen finom volt. Jól belakmároztam egy hústálból, mert tudtam, hogy épp vegetáriánusokhoz igyekszünk. 😛 Amikor bementem a kajáldába, hogy keressek egy mosdót és elkerültem az odavezető lépcsőt amin nagybetűkkel volt kiírva, hogy WC, szerintem a pincér kicsit flúgosnak nézett. Még meg is kérdeztem tőle, hogy merre találom. Naa mindegy….
A másik próbléma, hogy én németül egyáltalán nem tudok és amikor a mosdóban az ajtókra csak németül volt kiírva, nem tudtam mitévő legyek. 10 percet agyaltam egyrészt azon melyikbe menjek be, másrészt, hogy miért nem rakják ki a szokásos szoknyás vs nadrágos figurákat. Mondanom sem kell wifi itt sem volt.
3. nap egy újabb hotelbe érkezés után, megint városnézni indultunk. Ehhez nem sokat fűznék hozzá inkább a képek beszéljenek :

A másnapi hazaútról egy szívszorító történetet mesélnék. Az egyik benzinkúton (nem, nem volt itt sem wifi) plüsseállatok néztek befelé az üzletbe. Egy plüss kiskacsa viszont le volt esve az üveg és a polc közé. Szerintem senkinek nem tűnt fel. Szegény csak ott volt, elfelejtve, egyedül hagyva. Én úgy sajnáltam… 🙁

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Figyelmeztetés : A félreértések elkerülése végett leszögeznék pár dolgot. Például, hogy jól szórakoztunk, viszont a bejegyzésben ki fogom emelni a felettébb zavaró tényezőket.

Először is a 12 órás autóút. Kezdetnek megállított minket pár ellenőr és kérdezett pár kérdést. Ilyenkor megfordul az ember fejében a kérdés, hogy a több ezer kocsi közül ami elhalad miért pont a miénk volt szimpatikus. Azt hiszem ez még Magyarországon volt (nem vagyok benne biztos ugyanis nekem csak mesélték én ezt a részt átaludtam, végigdőlve a hátsó ülésen). Még Ausztriában vettünk az egyik benzinkúton húsos szenvicset. Na jó, zsemlés irtó nagy húsdarabot, hogy pontosabban fogalmazzak. Finom volt, nem állítom, hogy nem, csak első látásra rémisztő benyomást keltett, főleg amikor láttam, ahogy levágják a nagy húsdarabról azt a jó másfél centi vastag egységet.

Egész addig unalmas volt a kocsikázás amíg nem értük el a német autópályákat. Mondanom sem kell, ott már volt nézegetnivaló az úton haladó, járműnek csúfolandó négykerekűek között (azért nehogy már kihagyjam a kétkerekűeket sem). A rettentően felháborítóan kiborító dolog pedig, hogy egyik német benzinkútnál sem találtam elérhető legalább pár percre ingyenes wifi hálózatot. Egyetlen egyzser tudtam életjelet küldeni magamról, akkor is egy burgerkingnél (nem mellesleg el kellett külön kérnem a kódot ami cocacola volt.. -.-).
Megérkeztünk a szállodába, felpakoltuk a cuccunkat (liftekkel mentünk fúúúúj), majd én egyből wifit kerestem, Anyáék meg elaludtak.
Végignéztem minden információs lapot a szállodáról és sajnálattal vettem tudomásul, hogy nincs medencéjük. Ekkor nemtudván mit tegyek amíg az ősök aludtak, lementem a recepcióra ingyenes várostérképet kérni Heidelberg-ről. Amint kiszálltam a szörnyen veszélyes, ijesztő és kegyetlen liftnek nevezett transzportálási eszközből, a recepciós kérdezett tőlem.. valamit. Egy gond volt, hogy az a valami németül volt én meg csak értetlenül bámultam rá pár másodpercig, mire megszólaltam halál nyugodtan angolul. Minden rendben volt ezzel, megkaptam a térképemet, még be is jelölte rajta éppen hol vagyunk. Visszamentem a szobába, ahol Anyáék már ébredeztek és azt az utasítást kaptam, hogy keressem meg a sétálóutcát és a kastélyt a térképen. A sétálóutca a nagy úthálózatok között még elég nehezen volt megtalálható, de a kastély elképzelhetetlen nagy területet foglalt el. És nekem kb 15 percbe telt mire sikerült megtalálnom…
Elsétáltunk a belvárosba körülnézni. Rettentő szomjunkat észrevéve, beültünk a Hard Rock kávéházba és étterembe. Nagyon szeretem ezeket a helyeket, mindig jó zene szól, híres hangszerek és ruhadarabok vannak kiállítva, valamint jó a kaja. Na de nem itt, nem elég, hogy normális narancslé nem volt, már itt is foci ment a tévébe, zene sehol, a pincérnő meg flegma volt és semmit nem tudott elintézni. Hatalmas csalódás volt a számunkra. Egyetlen előnye, hogy kintre ültünk le (mivel a focimeccsel járó üvöltözést inkább kihagytuk) a szemközti üzlethelyiség egy fagyizó volt és teljesen rákoncentráltam a fagyi-meregetésre pihizés alatt. Még egy utolsó szörnyűség, hogy itt sem volt wifi tehát megint nem voltam képes életjelet küldeni magamról. Az a bizonyos fagyizó
Utána sétáltunk még kicsit, ahol az emberek 90 százaléka nem vett figyelembe és nekem jött. Végül leültünk egy stílusos étterembe, ahol hawaii szendvicset ettem és meg voltam vele teljes mértékben elégedve. Itt volt két pincérnő aki nagyon hasonlított egymásra és én ügyesen össze is kevertem őket. Apának nem jutott eszébe a szósz neve ami jó lett volna az ételéhez. Utólag viszont beugrott neki és az én feladatom volt szólni a pincérnőnek. Aha… Persze, hogy a másikhoz mentem oda hadarni pontosan mit is szeretnék, ő meg nagyra nyílt szemekkel nézett rám. Upsz.. Végül utolsó előtti reménysugárként megkérdeztem van-e elérhető wifi hálózatuk. A válasz : nincs, miért lenne? …

A szállódában már tudtam internetezni. A zuhanyzó nagyon tetszett kb egy órát álltam a forró víz alatt, amit mint kiderült a bőröm nem kampányol, ugyanis miután kiléptem a zuhanyból olyan vörös volt a bőröm mint egy túlkontrasztozott ráknak.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Reggel már nyolckor felébredtem, mégis úgy döntöttem van még időm aludni, hisz csak ebéd után indulunk. Aha.. Felébredtem legközelebb negyed 12-kor. Ebédeltünk aztán igyekeztem minél gyorsabban összepakolni, ugyanis a végén már csak rám várt mindenki. Nem szeretem ha miattam kell várakozni. Szörnyű napnak indult mellesleg mert elméletileg este már esni fog a hó. Ráadásul reggel bevágtam a fejemet az ajtóban, fájt a térdem meg a mellkasom. Mindennek a tetejébe, mindenki félreértett mindenkit otthon. 😀

Végül elindultunk. Megpróbáltam olvasni a kocsiban, kevés sikerrel, mert hamar megfájdult a fejem. Az útról nem sokat tudnék felsorolni, csak emlitem, hogy kegyetlenül fújt a szél.

Amikor ideértünk, az új metróval utaztunk. Én személy szerint nagyobb durranásra számitottam, de ez nem az én dolgom és nem is mondom, hogy szörnyű volt. Olyan átlagosnak minősiteném. 😀 Lepakoltunk a lakásban és egyből útnak indultunk. Úticélnak a bálnát választottuk, ami egyenlőre nem valami zsúfolt meg úgyebár vasárnap van ami még kevesebb nézelődést jelentett. Viszont volt egy „mézeskalács mesevilág” (erről majd töltök fel képeket). Gyönyörű volt, nekem nagyon tetszett az egész helyiségben alig volt világitás, csak karácsonyfa égő. Megpillantottam két csikos zoknis, piros cipős lábat. Csak úgy ott volt. ( Erről is van kép a könnyebb elképzelés segitségére. ) Találtam egy falat ami egy naaaaagy papirral volt befedve, és fel volt kötve pár filctoll, szerelmem nevét megörökitve mentem tovább (nemsok hely volt mondjuk). 🙁  Ezután több régiség üzlet szerűséget megnéztünk. A Váci utcán több képet is csináltam, igyekeztem csinálni legalábbis Ipoddal.
Voltunk boltban beszerezni pár dolgot reggelre mint például citrom. Citrom keresési szempont: „Sima bőrű citromot hozzál!”
Meglátogattunk egy starbucksot, fincsi forró csokit kaptam. 😛 Elmentünk egy thai étterembe, ahol minden finom és jó volt csak a végén először elfelejtették utána meg el is rontották a finomságunkat. Nembaj én azért örültem, hogy a csipős evőpálcikás kaja után ettem gyümölcsös palacsintát. 😛
Még a mai nap sokszor értettük félre egymást de nem is baj. Rá lehet fogni, hogy elfújta a szél a szavakat.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Mivel a legtöbb tábornap volt, nem nagyon rakok mert nem használhattam telót, szóval most fotókat hanyagoljuk. Viszont irni se nagyon tudok a táborról. A fizika az fizika, a kriminalisztika meg kriminalisztika. Pár selfie-t elnyomtam táborozókkal, meg hétvégi utazásokból született fotókkal szolgálhatok. Illetve, most az egész utazásomból, csakúgy töltögetek képecskéket.

Ezúgy sikeredett,hogy élőben nem láttam a mosolyt.Leszedtem a képeket.jéé   Bakancsos kép nem maradhatott el. 🙂   repcsiiii

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Reggel megint az edzõteremben voltam, bicikliztem a videojátékossal aztán futottam egy 25 percet. Apa barátja haza hozott és elment dokihoz, szóval egyedül voltam itthon. Be kellett engednem apa barátjának egyik ismerõsét. Aki mellesleg lenyúlta a csatomat. De nem mertem szólni, én a nyuszi. Megint halas szendót ettünk szóval nyammm. 😛 Elmentünk apa barátjának régi lakására ahol kertészkednek fõleg. Sétálgattunk és szombaton is ide fogunk jönni a fesztiválra. Akik ott fognak árulni cuccokat, 4-nek tudunk parkolóhelyet biztosítani, amit apa barátja csinál minden èvben, mert abból a pénzbõl vásárol a fesztiválon. Tehát ott mászkáltunk, én már menni alig tudtam, mert az edzõteremben feltörte a cipõ a lábam. :'( Ezután sportboltba mentünk körülnézni. Tele volt áhhh nagyon szép Asics-ekkel. Elnézelõdtem én ott. 🙂
Ahhoz képest, hogy nem csináltam sok mindent, nagyon elfáradtam. Este elkezdtem még egy rajzot, de még nem rakom fel mert nincs kész. Készültem már aludni erre Dexter feltelepedett az ágyamra, ma itt alszok címszóval. Nagy nehezen sikerült lepaterolnom onnan.

Már nem csak a blueberry készletet, de a körtét is felzabálom. 😛

 Ez a macska folyamat mozgott, úgyhogy ez így sikerült.

Noni! Ez neked biztos tetszik 🙂

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

7. Nap : Tábor elsõ napja, ami egyben az utolsó is
Hajnali háromkor egy nagy csattanásra ébredtem. Fogalmam sem volt mi lehetett az, ígyhát visszaaludtam ( azt hittem csak az álmomban volt ). Reggel megtudtam, hogy amikor apa barátja megfordult éjjel, lenyomta a kutyát az ágyról, az puffanással leesett, majd valamit magára döntött, nah annak volt nagy hangja. Szegény Dexter. (Jó van! ^^)
A tábort, nem tudom hosszan leírni, többet nem is megyek. Nem elég, hogy én voltam a legidõsebb, agyilag szerintem az összes együttvéve nem tett volna ki egy átlag embert. Például rajzoltunk. Az enyémmel volt a hú meg haa mert kidolgoztam a szemeit, árnyékoltam meg minden, õket maradtak a pálcikaembereknél. Én nem akartam fogócskázni, vagy össze vissza rohangálni értelmetlenül. Vagy olyat játszani, hogy mi van a hátamra írva. Szóval az én részemrõl ennyi.
8. Nap : Kezdés az edzõteremben
Reggel végigvezettek az edzõteremben és találtam egy olyan biciklit, amivel én nagyon elleszek és sportolok is. Egy videojátékot játszol, sárkányokat kell elkapnod, egy bicikliszerū valamivel. Ha dombon megy felfele, nehezebb tekerni, lefele gurulsz. Elnéztünk a futógépek felé is, ahol saját tv volt beépítve.
Mehettünk a könyvtárba. Jó másfél órát elvoltam, de nem kölcsönöztem semmit. Egyrészt mert úgy gondoltam nehéz, másrészt mert csütörtökön lesz 4 órám erre és az edzõteremre. Hazaértünk és eldöntöttük, hogy elmegyünk bevásárolni. Természetesen rohantam volna a hot topic-ba, de elõbb moziztunk. Megnéztük a távozz tõlem sátán-t, ami azt hittem nehezebb lesz angolul. Nem, nem volt az.
Azután beszabadultam a boltokba. Vettem két bandapóló, egy bandás karkötõt, egy bandás kitūzõt és egy minecraft-os kitūzõt Biankának. Elnéztünk a Lids-be, hogy Miami Heat-es sapit szerezzek Rékunak. Annyi fajta volt, hogy megállapodtam, még úgyis jövünk, megkérdezem tõle milyet szeretne.
Vacsira ettünk ,, megveszem a boltban azt bevágom a mikróba” kaját, ami meglepõen finom volt. Játszottam Dexterrel is kicsit. Egész este zenét hallgattam.
Majd elfelejtettem, amikor hazafelé jöttünk annyira esett, hogy a kocsik konkrétan úsztak. Csak a kocsiig gyors léptekkel mentünk, mégis olyan vizesek lettünk mintha zuhany alatt álltunk volna.

 Szívecskeorrú.Kicsit esik.

Kinyúlt az eb. Szerzemények 😛 .

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Reggel megint arra keltem, hogy egyedül vagyok, pedig úgy volt, hogy valaki lesz itthon. Na mindegy, elmentem futni egyet abban a remémyben, hogy nem tévedek el. Fuu hát nagyon meleg volt pedig fújt a szél is. Amikor hazaèrtem még mindig nem volt senki itthon. Éhes voltam, majdnem a teljes blueberry készletét felzabáltam a háznak. Aztán apu barátja hazajött és csinált kaját, ami halas szendvics volt. Annyira nagyon de nagyon finom volt, hogy anyaaaa fel van adva. 🙂 Mentünk egy ismerõsükhöz barbecue-zni megint. Egy új házba mentünk amit 8 hete vettek meg. Körbevezettek minket és megmutizták a babáikat. Nagyon aranyosak voltak. Az udvaron játszottunk egy játékot. Ezt körülbelül úgy kell elképzelni, hogy egy háromfokos állított létrára dobáltunk madzaggal összekötött labdákat. Az alsó fok 3 a középsõ 2 a felsõ 1 pont volt. Az elsõ játékot a fiúk nyerték, a következõt mi, de sajnos az utolsóban kikaptunk. 🙁 A kaja is természetesen nagyon finom volt, sokat ettem, de a hamburgeren kívül fogalmam sincs mit szedegettem össze. Remélem egyszer gyomorrontásom lesz.
Itthon játszottam Dexterrel, végre elõször sikerült lefárasztanom. Néztünk egy sorozatot amiben szerepel a grace klinikából a Mark Sloan. Rákerestem és az igazi neve Eric Dane. Ez a sorozat haditengerészetes volt és bár nem láttam az elsõ részét, mégis érdekes volt.
Dexter egyik játéka egy eperke és tényleg annyira aranyos. *-* Nekem is kell. :))
Egybõl utána aludni mentünk, én még kicsit neteztem, meg írogattam aztán nyugovóra tértem. Nagyon furcsa, hogy otthon ha folyamat alszok amennyit akarok, akkor 13 óránk keresztül nem kelek fel. Itt minden nap körülbelül éjfélkor alszom el és kilenckor kelek. Ez ijesztõ. 😀

 Errefelé futottam.A labdás jàtèk. Eperkeeeeeee.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Reggel arra keltem, hogy Dexter szaglássza az ajtómat és nyüszít is hozzá. Nagyon aranyos volt, ugyanis amikor elmentem fogat mosni, ott állt az ajtóban ,, minek mosol fogat én se mosol fogat mégis szép” arckifejezéssel. Vártuk haza apa barátját. A kutyák minden apró neszre lefutottak. Reggelire tejbebigyót ettem, aminek a dobozán az állt, hogy eper darabkákkal van. Hát nem ū volt de lényegtelen. Miután beszélgettem a Rékával, apa barátja odajött hozzám, hogy a barátnõmnek olyan a hangja mint egy filmsztárnak és azt hitte filmet nézek. Elindultunk egy ismerõhöz a tóhoz, tūzijàtékot nézni. Mielõtt oda indultunk volna, elmentünk egy zöldséges, gyümölcsös eszméletlen nagy boltba. Az a bizonyos tó neve Fingerlakes. Több hosszú, keskeny tóból áll amik nagyon mélyen alagutakkal össze vannak kötve. Ezt úgy állapították meg, hogy amikor valaki belefulladt és nem találták meg a holttestét, gyakran egy másik tavon találták meg.
Szóval elindultunk. Egész úton navigáltam, egy telefonos térképpel a kezemben és büszkén bejelentem, hogy nem tévedtünk el. Barbecue-s kaját ettünk, ami nagyon jól sikerült. Ettünk ezután kicsi sütit aminek cupcake a neve, errõl csináltam képet is. Utána lementünk a picike stégre és néztük a tūzijátékokat. Pontban 10-kor, közbe az egész parton piros fáklyaszerū egõ rudakat raktak ki. ( Amikbe mellesleg belerepültek szegény szentjánosbogarak, onnan meg a tóba estek. Úgy sajnáltam õket. ) A tó körvonala tisztán látszott. Gyönyörū volt és még társultak hozzá a lámpások, amiket üzenettel felszerelve, egy csomó ember az útjára engedett. Sötét volt, de azért próbáltam képeket gyártani. A piros fényes ünneplés után, visszamentünk az erkélyre, mályvacukrot enni. Csokival és keksszel. Nyamm. 😛 Volt egy elég szarkasztikus ember aki nagyon szeretett szivatni engem, mert valami viccet vagy ironikusat mondott, én nem mindig értettem, hogy az most nem komoly. A végén elbúcsúztunk, mindenkit megöleltünk, erre a viccesgyerek odajött hozzám, kezetfogott velem és közölte ünnepélyesen : Bye! Rengeteget beszélgettünk az úton hazafelé. Nem is tudtam, hogy tudok ennyit beszélni egyáltalán angolul. 🙂 Már alig vártam, hogy aludhassak, még mindig nem szoktam meg az idõeltolódást.

   Ez a mi piroslámpás fáklyás cuccunk.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

5-kor kellett kelnünk…körülbelül két órácskát tudtam aludni mert izgultam. Azt az idõt is úgy, hogy hasonfekve a bokámtól lefelé lelógtam az ágyról. Ráadásul még nyikorgott is, pont mint sítáborban. (Hogy én ezeket mindig kifogom…) Terv szerint eljátszottam a sántát (ez egy hosszú történet, hogy miért, aki tudja az tudja) , de végül lemondtuk a kerekesszéket és nem kellett eljátszanom a rokkantat. Check in is megvolt már és elég lazán nekiindultam egyedül. Amikor elbúcsúztam Bazsiéktól, bevallom kicsit elkapott a pánik, hogy úristen egyedül vagyok jézusommilesz. Végül semmi gond nem volt. Ellenõrzõ kapuknál direkt megkérdeztem, hogy le kell e vennem a bakamcsomat. Acélbetkós, mit is gondoltam… Azt mondták, nem kell, nyugodtan menjek át a kapun. Aha….. Elég hangosan sípoltam be. Na mind1…. Azután amikor már egyenesen a gépbe vonultunk akkor a szívbaj kerülgetett, ugyanis a sor pont úgy állt meg, hogy én a repülõ és a gépbebeszálló folyosó találkozásánál álltam. Jó vicc. Végre beszálltunk, a helyem is megtaláltam erre egy turbános mellettem kezd pakolászni. Könyörögtem, hogy ne mellém üljön. Hála az égnek három sorral arrébb ült. (Nem nem ítélem el, de szerintem egy turbános mellett senki sem repülne nyugodtan.) A közvetlen mellettem lévõ hely üres maradt, úgyhogy jó sok hellyel gazdálkodhattam. Nagyon örültem volna, ha az ilyen ūrlapot nem kellene kitöltenem, elvégre legfrisebb információim szerint 16 még nem vagyok és a papírka szerint nem kellett volna kapnom. Szóltam a légiutaskísérõnek, de annyit mondott, hogy töltsem csak ki. Õ mondjuk nem kedvelhetett túlságosan, mert amikor tollat kértem a laphoz annyit mondott, hogy nála nincs. (Ja, és mindig beleütött a székbe amin ültem, de ez már részletkérdés…) A kilenc és fél órás útból az elsõ négy és fél óra hamar elúszott, de a maradék öt az kész kínzással ért fel. Mondjuk az a rész még izgi volt amikor elkezdett rázkódni a gép egy felhõbe, de annakhamar vége lett. Az óceán is érdekes volt….1 ÓRÁIG az volt… A többi 5 kicsit már unalmas. Gondoltam mivel egyedül repülök biztos lesz valami izgi, pèldául egy õrült légiutaskísérõ, vagy egy elesõ ember aki eltõri az orrá, de mégcsak a szárnyon sem ült semmi érdekes.

Még Bécsben.Nem tudom miért de nem tudtam elfordítani. 🙁

Átszállás Torontoba
Toronto reptere gondoltam nem lehet olyan nagy. Hát tévedtem, hatalmas. Ami azt illeti a 4 és fél óra helyett 7 és felet vártam, mert vihar volt és késett. Annyira nagyon álmos voltam már. Amikor végre lehetett menni a géphez, megláttam milyen géppel kéne menni. Aha… Két sor volt benne össz-vissz, és kb 10 hely. Propellerekkel felszerelve nekiindultunk az útnak. Sokkal ijesztõbb volt ilyen kis géppel repülni. Akkorát sikítottam, mert egy bogár volt a tenyeremben. Jézumm nagyon megijedtem. Megérkeztem, elmentünk enni ahol fél adagot kértem, erre még a fél adag is kétszer akkora volt mint amit én szoktam kajálni. Hazajöttünk, Dexter nagyon örült nekem. 🙂 (õ egy kutya 😀 )

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Reggel a szívbaj kerülgetett, hogy otthon hagyok valami létfontosságú dolgot… Nõvéremtõl elfelejtettem elkérni a fényképezõgépét, tehát úgy döntöttem én magam megkeresem. Úgy indultam neki, hogy biztos a gép meg lesz a töltõ meg nem…. Aha…. A töltõ meg volt de a gép nem. Uppsz…. Véégre elindultunk… Làttam, egyik ismerõsömet amikor még nem értünk ki a városból és fájt, hogy jó barátom és mégcsak nem is keresett az indulásom elõtti napon… Remélem ezt a bejegyzésem õ is olvassa bár kétlem. Mindegy is 🙂 . Szóval amikor megálltunk pihenni a benzinkúton nem voltunk benne biztosak, hogy be lehet menni a hátsó ajtón. Ezért az egész épületet megkerültük. Bentrõl láttuk, hogy be lehetett volna jönni, mégis az elsõ ajtón át távoztunk és kerültük meg az benzinkutat megint. Okké 😀
Megérkeztünk, elzúztunk enni, aztán mentünk a szállásra. Nagyon aranyos igazából, de még nem maradtunk ott. Lenéztünk városba, voltunk az árkádba, sétáltunk hidakon. Ezekrõl van pár kép. A Széchenyi téren fagyiztunk és néztük a szökõkutat. Ez azért volt érdekes, mert volt amikor csak párát fújt a földbõl, olyan apró cseppecskéket, hogy nem is érezted õket amikor beleálltál. A kisgyerekek azzal játszottak, hogy ahol kitörni készült a víz, leraktak egy mūanyag poharat a földre és a vízsugár kilõtte magasra. Kaptam egy nagyon szépszégesz avenged sevenfold-os nyakláncot. 🙂 A szállásra visszatérve a Balázs vízforralóban megfõzte a virsliket amiket vettünk. 😀 Nem volt rossz.
Kipróbáltuk a jacuzzi-t és a szaunát. A jacuzzi szélén díszként szolgáló kagylók és csigaházak voltak. Egészen addig amíg bele nem dobtam a medencébe… Vicces volt nah . 😛 Röviden ennyi volt a mai nap.

Az a bizonyos szökõkút.Ez a híd a Mosoni-Duna és Lajta folyó összefolyásánál van.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet: