Reggel arra keltem, hogy Dexter szaglássza az ajtómat és nyüszít is hozzá. Nagyon aranyos volt, ugyanis amikor elmentem fogat mosni, ott állt az ajtóban ,, minek mosol fogat én se mosol fogat mégis szép” arckifejezéssel. Vártuk haza apa barátját. A kutyák minden apró neszre lefutottak. Reggelire tejbebigyót ettem, aminek a dobozán az állt, hogy eper darabkákkal van. Hát nem ū volt de lényegtelen. Miután beszélgettem a Rékával, apa barátja odajött hozzám, hogy a barátnõmnek olyan a hangja mint egy filmsztárnak és azt hitte filmet nézek. Elindultunk egy ismerõhöz a tóhoz, tūzijàtékot nézni. Mielõtt oda indultunk volna, elmentünk egy zöldséges, gyümölcsös eszméletlen nagy boltba. Az a bizonyos tó neve Fingerlakes. Több hosszú, keskeny tóból áll amik nagyon mélyen alagutakkal össze vannak kötve. Ezt úgy állapították meg, hogy amikor valaki belefulladt és nem találták meg a holttestét, gyakran egy másik tavon találták meg.
Szóval elindultunk. Egész úton navigáltam, egy telefonos térképpel a kezemben és büszkén bejelentem, hogy nem tévedtünk el. Barbecue-s kaját ettünk, ami nagyon jól sikerült. Ettünk ezután kicsi sütit aminek cupcake a neve, errõl csináltam képet is. Utána lementünk a picike stégre és néztük a tūzijátékokat. Pontban 10-kor, közbe az egész parton piros fáklyaszerū egõ rudakat raktak ki. ( Amikbe mellesleg belerepültek szegény szentjánosbogarak, onnan meg a tóba estek. Úgy sajnáltam õket. ) A tó körvonala tisztán látszott. Gyönyörū volt és még társultak hozzá a lámpások, amiket üzenettel felszerelve, egy csomó ember az útjára engedett. Sötét volt, de azért próbáltam képeket gyártani. A piros fényes ünneplés után, visszamentünk az erkélyre, mályvacukrot enni. Csokival és keksszel. Nyamm. 😛 Volt egy elég szarkasztikus ember aki nagyon szeretett szivatni engem, mert valami viccet vagy ironikusat mondott, én nem mindig értettem, hogy az most nem komoly. A végén elbúcsúztunk, mindenkit megöleltünk, erre a viccesgyerek odajött hozzám, kezetfogott velem és közölte ünnepélyesen : Bye! Rengeteget beszélgettünk az úton hazafelé. Nem is tudtam, hogy tudok ennyit beszélni egyáltalán angolul. 🙂 Már alig vártam, hogy aludhassak, még mindig nem szoktam meg az idõeltolódást.
Ez a mi piroslámpás fáklyás cuccunk.
Te véleményed:)