Vasárnap : Indulás : Sitábor 1. nap :
Hatkor keltünk anyuval. Már reggel jöttek a bajok, amikor nem találtuk a pótvacsis kaját. Kerestük a fürdőszobában is, mègsem volt meg. A kesztyűs dobozban leltük meg.. Akkor rakhattam bele amikor a sícuccaimat szedtem ki… Uppsz.. Taxival mentünk a gyülekezőhelyre, mert rá volt fagyva a jég az utakra és anyu nem mert elindulni az Alfával. Odaértünk épségben, nagyban pakolunk ki, erre szól a tanárom, hogy azonnal menjünk onnan, mert megy a busz. A csúszós jégen elestek páran.. ( a legcsúszósabb helyre állt a busz, mondjuk nem hibáztatom, mindenhol jég volt ) Eddigi sítáborok előtt, mindig a suli előtt gyülekeztünk, de most az OBI parkolóba kellett menni. Ez azzal járt, hogy az OBI-ba kellett elmenni wc-re, még indulás előtt. Végre indulhattunk. Integettem anyunak a buszból. Szegény már majdnem megfagyott, amig várta az indulást. Legutálatosabb emberkét a sítáborban nem nevezném meg, de azt említeném, hogy sajnos a buszon elég közel került hozzánk. Na, mindegy, úgyis végig zenét hallgattam vagy mással beszélgettem. Út közben, nagyon jólesett, hogy anyu csomagolt a kedvenc nesquick-es nyulas csokimból. 🙂

Természetesen a sítábor egyik igaz legendája is jött velünk Szlovákiába : Mázskutya 😛

Az autópályán már alig volt hó, úgyhogy kezdtem megijedni. Az unalom csodákra képes ( ha nem mindenre ). Játszottunk Mázsakutyával (érett nyolcadikas létünkre igen), már ott tartottunk, hogy unalmunkban enni fogunk. 😀 Repült a fejem felett wellness magazin, szállt felém csokipapírból hajtogatott kisrepcsi. Végreee megérkeztünk!

Ki kellett pakolni a buszból az összes csomagot ( ha belegondolunk hogy mindenkinek van legalább három csomagja..) . Ping-pongoztunk meg üvegeztünk. Az üvegezést hamar meguntam, mert nem akartam senkinek a büdös lábát szagolgatni. A ping-pong nagyon tetszett, mert forgóztunk, így mindenki játszhatott. Vacsora után lehoztuk a bakancsokat a szobából ( elfelejtettük, de nem buktunk le 😛 ). A pótvacsoránál volt gyümi, meg egy pár sütikeee. Én hoztam háztartási kekszet, amik állatalakúak voltak. Addig szedegedtem ki őket a csomagból, mire kész állatkertet építettem a farmeromra.

Hát nem cukik? 🙂 Ha valaki rájön, hogy felülről a második állatka mit ábrázol, az értesitsen, mert sehogy se tudtunk rájönni. Mindenkinek más véleménye volt szegény teremtményről.
Zuhanyozni indultunk, amikor közölték, hogy rendezzük át a szobát. A mi emeletünkön csak nekünk kellett a közös fürdőszobába járni. A hetedikesek (akikkel egy szobába voltunk) elmentek tusolni, mi meg vártuk a sorunkat. Egyszer csak a folyosón kívül mindenhol elment a villany, merthogy takarodó volt. De jó.. Gyorsan lezuhanyoztam a barátnőm húgáék szobájában, mert kaptam tíz, azaz tíz percet. Elindultunk lefeküdni aludni… Szerintem is sutyorogjatok egész éjjel (érti akire tartozik) 😀 . Végülis amúgy se aludtam volna sokat, mert izgultam a másnap miatt, meg mert a testhelyzetemen nem tudtam változtatni anélkül, hogy ne nyikorgott volna rohadt hangosan az az ősrégi ágy. Holnap síelünk!!! 🙂


Te véleményed:)